A fogyasztói társadalom megítélése erősen függ az egyén társadalmi-gazdasági helyzetétől, és ez az ellentét akár egyfajta speciális osztályharcként is értelmezhető.

A jómódúak dekonstrukciós vágya:

A jóléti felső osztályok gyermekei, akik már eleve hozzáférnek az anyagi javakhoz, gyakran a fogyasztói társadalom strukturális problémáira összpontosítanak. Számukra a rendszer dekonstrukciója, a fenntarthatóság, az egyenlőség és a szellemi értékek előtérbe helyezése válik fontossá.

Ők gyakran a posztmateriális értékek mentén fogalmazzák meg a kritikájukat, és a rendszerszintű változásokat sürgetik.

A munkásosztály felemelkedési vágya:

Ezzel szemben a munkásosztályból származó fiatalok számára a fogyasztói társadalom még mindig az anyagi felemelkedés lehetőségét jelenti. Számukra a rendszer nem feltétlenül elutasítandó, hanem inkább egy eszköz a jobb élet eléréséhez.

Ők gyakran a materiális javak megszerzésére, az anyagi biztonság megteremtésére és a társadalmi mobilitásra törekszenek, aminek eléréséhez a fogyasztói társadalom rendszere elengedhetetlen.

Ez a két eltérő perspektíva egyfajta speciális osztályharcot tükröz, ahol a célok és az érdekek alapvetően különböznek.

Az ellentét dinamikája:

A jómódúak a rendszer átalakítását sürgetik, míg a munkásosztály a rendszerben való felemelkedésre törekszik.

Ez az ellentét feszültségeket szülhet a társadalomban, és különböző társadalmi mozgalmakhoz vezethet.

A jómódú rétegek gyermekeinek kritikája gyakran nem a klasszikus anyagi javak elosztására, hanem a fogyasztói társadalom strukturális problémáira, a környezeti fenntarthatatlanságra és a társadalmi egyenlőtlenségekre irányul.

Ezek a posztmateriális értékek felülírják a hagyományos tőke-munka ellentétet, és új konfliktusvonalakat hoznak létre.

A jómódú rétegek gyermekeinek kritikája gyakran a rendszer egészére irányul, és nem csak a tőke és a munka viszonyára.

Ez a rendszerszintű kritika dekonstruálja a hagyományos osztályharc fogalmát, és új, komplexebb konfliktusvonalakat hoz létre.

A fogyasztói társadalommal való szembenállás, egyfajta identitás kifejeződése is a jómódú rétegek gyerekei számára.

Ez az identitás kifejezés, elválasztja őket a munkásosztály fogyasztói társadalomhoz való viszonyától.

A munkásosztály gyermekeinek helyzete valóban komplex, és tele van paradoxonokkal, mert valójában a munkásosztály kizsákmányolt rétegének a gyerekei a kizsákmányolás fenntartásában érdekeltek

Olyan környezetben nőnek fel, ahol az anyagi biztonság hiánya állandó stresszt és szorongást okoz, ezért az anyagi felemelkedés vágya természetes és érthető vágyként fogalmazódik meg. Számukra a fogyasztói társadalom nem a probléma, hanem a megoldás része.

A fogyasztói társadalom által kínált lehetőségek, mint a jobb munkahelyek, a magasabb fizetés és az anyagi javak birtoklása, a társadalmi mobilitás eszközei lehetnek.

A kizsákmányolás elfogadása, mint eszköz:

A munkásosztály gyermekei számára a kizsákmányolás nem feltétlenül elutasítandó, hanem inkább egy szükséges rossz.

Úgy érzik, hogy a rendszerben való részvétel, még ha az kizsákmányoló is, az egyetlen módja annak, hogy javítsanak az életkörülményeiken.

Ez a pragmatikus megközelítés ellentétben áll a jómódú rétegek gyermekeinek idealista kritikájával.

A remény szerepe:

A fogyasztói társadalom reményt ad a munkásosztály gyermekeinek arra, hogy jobb életük lehet.

Ez a remény motiválja őket arra, hogy keményen dolgozzanak, és hogy elfogadják a kizsákmányolást.

A társadalmi mobilitás illúziója:

A fogyasztói társadalom gyakran azt az illúziót kelti, hogy bárki felemelkedhet, ha elég keményen dolgozik.

Ez az illúzió fenntartja a rendszert, és megakadályozza a radikális változásokat.

A munkásosztály gyermekei hisznek ebben az illúzióban, és ezért elfogadják a kizsákmányolásukat.

Vagyis leegyszerűsítve: amíg a felsőközéposztály jólétbe született gyerekei felismerték azt a következtetést, hogy az anyagi jólétből nem a boldog élet következik, addig egy munkás származású fiatal számára , körülményeinek eltérő jellege miatt nincs módja ezt a következtetést levonnia.