Sulla diktátori hatalmának önkéntes visszaadásáról

A hivatalos magyarázatok szerint Sulla lemondása a hatalomról a római történelemben szokatlan és meglepő lépés volt. Sulla rendkívüli hatalommal rendelkezett, azonban tisztában lehetett azzal, hogy egy tartós, korlátlan diktatúra a köztársaság hagyományaival teljesen ellentétes lenne, és hosszú távon ellenállást válthatna ki. A lemondásával elkerülhette a további konfliktusokat és a hatalmának esetleges megdöntését. Egyes vélemények szerint ezzel is demonstrálni akarta erejét és befolyását, hiszen megmutatta, hogy képes önként lemondani arról a hatalomról, amelyet senki sem vehetett el tőle. Másrészt Sulla valószínűleg belefáradt a politikai harcokba és a hatalommal járó felelősségbe. Lemondása után visszavonult vidéki birtokára, ahol hátralévő éveit kényelemben és nyugalomban töltötte, élvezve a művészeteket és a testi örömöket.

Érezhették-e a hagyományosan nagy politikai hátszéllel rendelkező optimata családok, hogy újra eljött az ő idejük?

Sulla egyik fő célja a diktatúrájával az volt, hogy megerősítse a szenátus és az optimata réteg hatalmát a néppárti erőkkel szemben. Számos intézkedést hozott a szenátus létszámának növelésére, jogköreinek kiterjesztésére és a néptribunusok hatalmának korlátozására.

Miután Sulla úgy érezte, hogy ezeket a célokat elérte, és a hagyományos köztársasági rendet helyreállította az optimata elit dominanciájával, a patronált családok úgy érezhették , hogy eljött az ő idejük a vezető szerepek visszaszerzésére. Sulla hosszan tartó egyeduralma idővel feszültséget okozhatott ezen ambiciózus optimata családok körében, akik saját befolyásukat szerették volna a régi keretek között érvényesíteni. Lehetséges, hogy Sulla felismerte ezt a lappangó elégedetlenséget és úgy ítélte meg, hogy a lemondásával elejét veheti egy esetleges konfliktusnak vagy a támogatásának meggyengülésének.

Sulla proscriptiói (a politikai ellenfelek listázása és törvényen kívül helyezése) brutálisak és kiterjedtek voltak. Bár hivatalosan a köztársaság ellenségeinek megbüntetésére szolgáltak, sokan visszaéltek a helyzettel személyes haszonszerzésre, ártatlanokat vádolva és vagyonukat elkobozva. Sulla kegyencei között is akadtak olyanok, akik korrupt módon gazdagodtak meg a proscriptiók révén.

Ezek a visszaélések botrányokat okoztak és rontották Sulla hírnevét, még az őt támogatók körében is. A jogtalanságok és a korrupció alááshatták a Sulla által hirdetett rend és helyreállítás ideáját, és kellemetlenné tehették a hatalomgyakorlását. Nehezebb lehetett fenntartani a legitimitását, mivel a rezsimjét korrupció és igazságtalanság árnyékolta be.

Egy diktátor ellen azonban nem lehetett csak úgy áskálódni. Óvatosan kellett a kritika határait tágítani. Ha meglévő polgári perekben feltárulnak Sulla kegyenceinek korrupt machinációi és igazságtalanságai, az alááshatja Sulla rendszerének egyik pillérét, a diktátorhoz lojális, és velejükig romlott személyek befolyását

Ehhez pedig olyan ambíciózus ügyvédekre volt szükség, akik nem előkelő származásúak, tehát továbbmehetnek a kelleténél. Ilyen volt a fiatal Cicero is.

Ha Cicero elbukik az ügyben, az nem feltétlenül okozott volna nagy veszteséget az optimata elit számára. Ha viszont sikerrel jár, az gyengíthette volna Sulla befolyását és megmutathatta volna a rendszer gyengeségeit.

Lehetett ez informális, óvatos érdeklődés vagy biztatás a háttérből, anélkül, hogy az optimaták közvetlenül beavatkoztak volna.

Cicero retorikai képességeivel akart érvényesülni. Az ilyen nagy horderejű ügyek sikeres képviselete hatalmas elismerést hozhatott számára, és megnyithatta az utat a befolyásos körök felé.