A csend és a lét

Parmenidész állandó, változatlan lét gondolata a csendhez hasonlítható. A csend, mint alapvető állapot, mindig jelen van, még akkor is, ha különféle zajok töltik ki.

A csend a háttér, a fundamentum, amelyben a zajok megjelennek és eltűnnek, ahogy a lét az az állandó, örök valóság, amely minden változás alapja.

Hérakleitosz szerint a világ állandóan változik, minden folyik, és semmi sem marad ugyanaz. Ez a helyzet a zajokhoz hasonlítható. A zajok folytonosan változnak, egymást követik, és kitöltik a csendet.

A zajok a változás, a mozgás, a dinamika megtestesítői.

A csend és a zaj nem egymást kizáró ellentétek, hanem egymást kiegészítő elemek. A csend teszi lehetővé, hogy a zajok megjelenjenek, és a zajok teszik érzékelhetővé a csendet.

Parmenidész és Hérakleitosz nézetei is értelmezhetőek úgy, hogy a lét és a változás egymást feltételezik. A lét az alap, amelyen a változás kibontakozik, és a változás teszi érzékelhetővé a létet.

Kant „magában való dolog” fogalma hasonlóan a csendhez, a zajok mögötti állandó, megismerhetetlen alapra utal.

A jelenségek (a tapasztalati világ) a zajokhoz hasonlíthatók, amelyek a „magában való dolog” megnyilvánulásai.

A „magában való dolog” megismerése, olyan, mint a csendben hangokat keresni, mivel az érzékszerveinkkel nem ragadható meg.

A fizikusok a csendet alávetik különböző mérési vizsgálatoknak, mérik a háttérzajokat.

Folyamatosan fejlesztik a mérési technikáikat, hogy egyre kisebb és gyengébb jeleket is képesek legyenek érzékelni.

Ez a folyamat a zaj minimalizálására irányul, hogy a lehető legtisztább jeleket kapják.

Elméletileg létezhet egy olyan állapot, ahol a legérzékenyebb műszerekkel sem lehet semmilyen hangot kimérni.

Ez a feltevés a csend fogalmát határfogalomként értelmezi.

Ez a csend már nem a hétköznapi értelemben vett hang hiánya, hanem valami, ami meghaladja a tapasztalati világot.